3. rész - Vár Menoliasban

Másnap reggel egyből útnak is indultunk. Nem késlekedhedtünk, hiszen a Truádok már minden bizonnyal vártak minket. Még mindig nem fogtam fel, amit Ron mesélt a múlt éjjel, erről aspadálásról. Ha ez tényleg így van, akkor Stacy miért nem mondta eddig? Miért áll mindig a kettőnk útjába?

Ronald: Hercegnő, megérkeztünk.

Mira: Mi? De a semmi kellős közepén vagyunk, és esik. Jobb lenne, ha sietnénk, már teljesen eláztam. - Az erdő közepén járhattunk, de még sehol egyetlen palotaszerű építmény a láthatáron, és Ron még viccelődik, mikor szakad az eső.

Ronald: De itt vagyunk. Megérkeztünk.

Mira: Hova? Azt hittem, hogy egy hatalmas palota, vagy torony. Semmit se látok.

Ronald: Azt hitted felség, hogy a truádok egy útszéli toronyban várják az odatévedt embereket? Ennél azért több eszük van, nem hiába én kísértelek el. Oda nem léphet be akárki.

Mira: Úgy érted ez is egy ilyen elvarázsolt épület, vagy mi?

Ronald: Pontosan. Látod azt az oszlopot? - A kezével előre mutatott, ahol az út szélén egy kőoszlop állt a bokorban.

Mira: Igen. Minden második sarkon van egy hasonló. - Nem értettem a dolgot. Mi köze van egy közönséges kőszobornak Solonia egyik legerősebb embereihez.

Ronald: Ez nem csak egy sima szobor, hercegnő. A megfelelő mondatok után, amit egy látó mondd el, miközben a szobor szemébe néz, előtűnik a homályból a Trudáok Felhő Tornya.

Mira: Gondolom, te tudod a megfelelő mondtatokat. Igaz? - Egy pillanatig kételkedni kezdtem, hogy talán sosem tudom meg az igazat.

Ronald: Elméletileg igen. Már egyszer jártam itt, nagyon régen. Talán nem változott semmi.

Mira: Talán? Ez komoly? - Nem, most már biztos vagyok benne, hogy soha nem látom a nagyhatalmú Truádokat, és örökre a sötét mélységbe zuhan a remény, hogy még élhetek.

Ronald: Álett ádíé. Vedin nemen é Truádel omozi. - Ronald kántálni kezdett, amiből persze semmit sem értettem. Meg kell tanuljam ezt a nyelvet végre.

Mira: Na sikerült? - Kíváncsian vártam, hogy a föld alól előbukkanjon az a hatalmas palota a Truádokkal, kezükben a tekercs, ami az életem utolsó pillanatát őrizte.

Ronald: Várj még. - Eközben mégegyszer elmondta a fura szavakat, de semmi az ég világon nem történt. Gondolhattam volna, hogy ismét kudarcot vallok az életem terén.

Mira: Szóval?

Ronald: Most, elő kéne bukkannia a várnak. - Kétségbeesetten nézett előre a semmibe, hátha meglátja valahol az épületet.

Mira: Tudtam, hogy reménytelen. Meg fogok halni. 

Ronald: Hercegnő!

Tudtam, hogy nincs más remény, ezért rögtön visszafordultam a városba, hogy minél előbb hazatérjek a palotába.

Ronald: Nem értem. Biztosan ez volt az. Nem felejthettem el.

Mira: Ron. Ő, szerintem ez az. De nézd meg jó?

Ronald: Mi? - Ron megfordult, és hirtelen mosoly jelent meg az arcán. - Hát persze. Hiszen a szobor a várat figyelni. Nem lehet mögötte.

Mira: Csodálatos, hogy erre most jössz rá.

Ronald: Menjünk, mielőtt újra eltűnik.

A hídon keresztül, fel a lépcsőn...

Mira: Várj már. Ebben a ruhában mozogni se bírok...

Szóval a várba futottunk, ahol végre meleg volt, és száraz.

Mira: Végre. - Újra visszakaptam a hitem, és megint reménykedni kezdtem.

Ronald: Most bemegyünk ide. Kérlek hercegnő, ne szólalj meg. Majd én elintézem. - Persze ez is olyan Solonia ügy, amihez én cseppet sem értek. Talán jobb is, ha tényleg nem szólalok meg.

Rossi: Üdvözlöm önöket! Rossi a nevem. Segíthetek valamiben?

Ronald.: Nos, igen. Mi a fővárosból jöttünk egy elég kényes ügyben. A Truádokkal szeretnénk beszélni.

Rossi: Attól félek, hogy lehetetlent kívánsz tőlem uram. - Ezek a szavak, mintha villámként csaptak volna a lelkemben tomboló viharba. Minden egyes lépés egy maraton, de az akadályok kifogyhatatlanok.

Mira: Hogy mi? Miről beszélsz? - Annyira ideges lettem, hogy nem hagytam szó nélkül a párbeszédüket. Muszáj volt nekem is közbelépnem.

Ronald: Hercegnő! Majd én elintézem. - Súgta oda Ron, hogy nyugodjak meg, de amíg nem jutok el a Trudádokig, nem tudok megnyugodni.

Rossi: Hercegnő? Solonia hercegnője? - Arcán mély döbbenet bontakozott ki, amit leplezni sem tudott. Tudtam, hogy eljött az én időm. Kezembe veszem a dolgok irányításá, és a végére járok a dolgoknak.

Mira: Igen. Pontosan. Előtted Solonia trónörököse Devona hercegnő áll. Mi a probléma? - Muszáj volt túljátszanom magam, hogy erős hatást érjek el nála.

Rossi: Hercegnő, esedezem, de a Truádok nem fogadnak senkit. Ide csak azok léphetnek be, akiket hívtak.

Mira: Nos, ez egy megoldható probléma, mivel a Truádok már biztosan tudnak az érkezésemről, és még nem jelentek meg, hogy elküldjenek, valamint az is elég fontos, hogy a király az apám. Biztosan nem örülne neki, ha úgy térnék vissza, hogy még a méltóságokat sem láttam, nem hogy ügyemre választ kapjak. - Próbáltam minnél meggyőzőbb lenni. Ha ehhez az kell, hogy eljátszam egy mindenrevágyó, elkényesztetett és mindent megkapó hercegnőt, hát tessék!

Mira: Nem jöttünk volna ide, ha ezt a problémát máshogy is meg lehetne oldani. Ügyem nem tűr halasztást. Kérem engedjen minket a Truádok elé.

Rossi: Hát jó. De nem biztosítom, hogy végig is hallgatják. Felengedem őket, de ennyit tehetek.

Mira: Hálásan köszönöm!

Rossi: Hercegnő.

Ronald: Fogadjunk, hogy dráma szakkörös voltál.

Mira: Még a gimiben. - Nevettem, hogy ezzel is kifejezzem örömöm, hogy végre én oldottam meg egy problémát, segítségek nélkül. Büszke voltam magamra.

Mira: Hát itt vagyunk. - Elképzelhetetlen örömöt éreztem, amikor megláttam a három hatalmas látót. Célba értünk, és végre mindenre fény derül.

Ronald: Hercegnő, bemutatom a három duor látót: Omel, Raaven és Assandra.

Raaven: Szóval te lennél az elveszett trónörökös? Lépj közelebb, hadd lám kivé nőttél. - Nagyon szivélyes, és rokonszenvesnek tűnt a hangja. Remélem ilyen segítőkészek is.

Assandra: Örvendek hercegnő, hogy megismerhetem.

Omel: Én úgy szintén.

Mira: Enyém a legnagyobb öröm.

Raaven: Mondd kérlek, miben segítheünk neked?

Mira: Azzal a kéréssel fordulok hozzátok, hogy vizsgáljatok meg egy látomást. Lehet-e rajta változtatni, vagy ez a profécia, és meg van írva sorsom.

Assandra: Hercegnő, mondd el kérlek a látomásod.

Mira: Nos, igen. Ez nem az én látomásom. Én, szóval holien vagyok, és a látomás a kedves barátomé, Ronaldé.

Raaven: Mit beszélsz? Holien? 

Assandra: Hercegnő, tisztában van a szó jelentésével?

Mira: Természetesen. Tudom, hogy a holienek a legerősebb teremtmények, és három család erejét birtokolják. A látomás is erről szól, hogy a kiválasztott hamarosan meghal. Egy közelgő csatában Morgrent keze által.

Assandra: Ő a kiválasztott?

Raaven: A holienek a legerősebb lények. Csak a kiválasztott birtokolhat ekkora erőt.

Assanrda: A kiválasztott, aki erősebb mind közül.

Raaven: Omel, te mit gondolsz?

Omel: A véleményem szerint igazat mondd, de bajára gyógyírt csak Elemendor könyve adhat.

Raaven: Igazad van.

Mira: Milyen könyv?

Assandra: Elemendor, a valaha élt legerősebb látó volt. Megírta Solonia történetét, amit egyszer álmában látott. Ezt nevezzük próféciának.

Mira: Kérem segítsenek nekem. Gyötör a kétség, és nem tudom mit tegyek.

Raaven: Mivel a holienek erősebbek a duoroknál, sajnos mi nem látunk a jövődbe, de a könyv minden bizonnyal választ fog adni kérdéseidre.