5. rész - Váratlan állapot

Amint visszaértünk Nubenbe a fővárosba, se szó se beszéd a szobám felé rohantam, hogy még véletlen se találkozzak senkivel.

A szobámba beérve egyből az ágyba dőltem. Muszáj volt egyedül lennem.

Muszáj volt gondolkodnom a történteken.

A plafont bámultam. Most arra vagytok kíváncsiak, hogy mit láttam? Mi az, ami ennyire felzaklatott, hogy nem mondhatom el senkinek. Még én se értem valójában, de hamarosan megtudjátok.

Stacy: Mira engedj be! Azonnal! Apád is itt van velem. – Dübörögtek az ajtón.

Gyorsan letöröltem az arcomon végigcsordult könnyek útvonalát, majd felpattantam és az ajtó felé indultam. Muszáj volt kinyitnom, hiszen Stacy és az apám is idegesek voltak visszatértem óta.

Konolen: Kislányom! Már annyira aggódtunk! Mi történt?

Csak hallgattam. Nem voltam képes még a szemükbe se nézni. Mit mondhattam volna?

Stacy: Mit mondtak a truádok? Mi történt? Igaz Ronald látomása?

Mira: Nem tudom. – Nyögtem ki végre. – Ők se tudnak semmit mondani, mivel holien vagyok, nem látnak a jövőmbe.

Stacy: Akkor mi történt? Miért vagy ilyen zaklatott?

Mira: Elvittek egy könyvhez…ami él… - éreztem, hogy egyre lassabban beszélek - és akkor láttam… - azután minden elsötétült.

Stacy: Gyorsan Ronald, azonnal hívj orvost! Gyerünk!

Konolen: Lányom! Devona!

Stacy: Gyorsan tegyük az ágyra.

Chris: Mi történthetett? Valami nincs rendben.

Konolen: Én is tudom Chrash! 

Stacy: Chris nézd meg, hogy hol vannak már ennyi ideje. Mi tart ilyen sokáig?

Ronald: Itt az orvos

Stacy: Gyorsan ide!

Konolen: Felébredt!

Konolen: Devona. Édes kincsem. Jobban érzed magad?

Mira: Elájultam? Orvos? Minek van itt orvos? - Riadtan kérdeztem, ahogy megláttam apám orvosát.

Konolen: Meg fog vizsgálni.

Mira: Nem kell! Jól vagyok, semmi bajom...

Orvos: Csak egy két vizsgálatról lenne szó, hogy minden rendben van-e az egészségeddel hercegnő.

Stacy: Persze, ez nem kérdés. Vizsgálja meg!

Mira: Jó de nem akarom, hogy mindenki itt legyen körülöttem. Magamra hagynátok az orvossal. Semmi bajom nem lesz. - Próbáltam eloszlatni apám és Stacy kétségeit az egészségem felől.

Konolen: Rendben. Kint várunk.

Konolen: Jól figyelj Mery. A vizsgálat után azonnal hozzám jössz és tájékoztatsz az állapotáról. - Szigorúan intett az orvosnak.

Mery: Ez természetes uram. Mindenképpen!

KÉSŐBB

Ideges járkáltam a szobámba fel s alá, miután az orvos elment. Képtelen voltam tétlenül várni.

Mira: Hol vagy már? Fél órát üzentem. Remélem megkaptad. 

Semmi sem tudta csillapítani a türelmetlenségem. Életem legszörnyűbb fél órája volt, és a java még hátra van.

Chris: Mi történt Mira? Miért csak engem hívtál?

Mira: Chris. – Odafutottam és a nyakába ugrottam, a szemeim már csordultig megteltek a könnyeimmel, de nem feleltem semmit.

Chris: Elég Mira. Válaszolj a kérdésemre. Teljesen összezavarsz már. - Nemcsoda, hogy ideges volt, hiszen pár napja még én kértem meg, hogy ne keressen.

Mira: Ne haragudj, hogy üzentem neked, de ez az ügy nem tűr halasztást.

Chris: Én nem haragszom, csak mondd már el, hogy mi a baj.

Mira: Hát...tudod, voltam a Truádoknál. - Kezdtem egy kis bemelegítéssel a sort.

Chris: Igen, tudom. Azt mondd meg, hogy mit láttál. Mi az ami ennyire felzaklatott?

Mira: Én nem tudom, hogy mondjam el... - Annyira ideges lettem, hogy azt hittem megint elájulok.

Chris: Mira mondj már valamit. Amióta visszajöttél mindenki aggódik érted. Csak találgatnak, hogy mi történt veled. Mondd már el. Semmi baj nem lesz. Tudod, hogy én mindig melletted leszek.

Mira: Na jó...akkor csak kimondom...hogy...én...hát szóval...én, babát várok!

Oldal tetejére