12. rész - Titokzatos hangok

Devona még mindig a forráshoz vezető utat kereste. Ha létezik észak forrása, biztosan kell lennie többnek is - gondolta. Hanyatt feküdt a puha ágyon, szemeit lehunyta, és rögtön álomba merült. Halk kopogásokat hallott, amire hirtelen magához tért a szundikálásból, majd az ajtóhóz sietett. Kinyitotta az ajtót, ahol már egy szolgáló várta.

- Hercegnő. Valerie küldött önért, mert a vacsorát táltalák. - Mondta lehajtott fejjel, még a hercegnő szemébe se mert nézni.

- Üzenem, hogy rögtön indulok. - Szólt Devona és becsuka maga előtt az ajtót.

- Szedd össze magad Devona! - Egy nagyon halk, mégis erőteljes hang szólt valahonann. Devona összerándult a hang hallatán, fejét kapva körbenézett a szobában, ám senki nem volt ott.

- Kell a forrás! - Viszhangzott újra a falak között, mire a hercegnő ismét összerezzent.

- Ki vagy? - Kérdezte a semmibe, közben tekintete végigfutott a falakon és a bútorokon. Nem tudta hova nézzen.

- Meg kell találnod! Vár! Kell a forrás! Találd meg! - Ismét ugyanaz a hang, de testet még mindig nem öltött, csak a szobában terültek el a rémisztő mondatok, mire Devona megfordult és kifutott a szobából. Lesietett a lépcsőn,a hol már Valerie várta.

- Épp hozzád indultam. Már tálalták a vacsorát. Siessünk! - Szólt a lépcső aljáról, majd iránymutatóan elindult balra a hosszú folyosón. Végigsétáltak, majd egy hatalmas terembe értek, ami szintén aranysárgára volt festve, a padló fehéren csillogott akár a gyémánt, és olyan tiszta volt, hogy a tükörképük is visszapillantott a földről. Devona szótlanul kullogott Valerie mögött, majd mikor leültek az asztalhoz, akkor hangzott el az eslő párbeszéd, amit Valerie kezdeményezett.

- Minden rendben van? Nagyon zaklatottnak tűnsz. - Devona közben finom vacsoráját emelte szájához, bát egyetlen falat sem csúszott le a torkán. Folyamatosan a hang járt a fejében.

- Devona? Hahó? Itt vagy? - Devona már csak az utolsó kérdést hallotta, annyira elmerült gondolataiban.

- Igen, persze. - Válaszolta, fejét lehajtva a vacsoráját bámult, bár sokat nem látott a külvilágból.

- Aggódom érted. Egy szót sem szólsz. Bánt valami?

- Nem. Nagyon örülök, hogy itt lehetek veled. Kicsit fáradt vagyok, ennyi az egész. - Tudta, hogy nem mondhat semmit a hangról, mert bolondnak nézné őt nagynénja, vagy esetleg a hang fog rajta bosszút állni, amiért fecsegett róla másoknak?

- Miért nem eszel? Le fogsz gyengülni.

- Nem. Nem vagyok éhes. Majd holnap eszek, most inkább lefekszek aludni. Nagyon köszönök mindent Valerie. Holnap, majd beszélünk. - Devona felállt az asztaltól, meg sem várta nagynénje válaszát, egyből a szobájába indult. Tudta, ha vissza megy a hang biztosan kísérteni fogja őt, amitől rettegett, de ha nem foglalkozik vele, akkor a forrás reménye is vele száll. Meg kell bírkóznia félelmeivel, szembe kell nézzen ezzel a titokzatos valakivel.

Devona már az ajtó előtt állt, kezei a kilincset markolták, ám belépni még nem volt elég ereje. Egy hirtelen gondolat a babájára vándorolt, hogy ha nem győzi le Morgrentet, akkor vége. Mindketten meg fognak halni, amitől erőre kapott és benyitott a sötét szobába. Belépett, és becsapta magamögött az ajtót. Egy darabig mozdulatlanul állt a sötétben, majd hirtelen a szél kicsapta az ablakot, amitől a függönyök is szállni kezdtek. A szél egyenesen a szembelévő kandallóba fújt, majd egy szikrával tűz lobbant. Devona bár hihetetlenül félt, mégis a tűz felé indult. Ahogy egyre közelebb ért, érezte arcán a meleget, egyre foróbb és forróbbá vált a levegő körülötte, arca már piros volt a tűz lágjaitól, de egészen közel hajolt és a kandalló elé térdelt. Csak nézte, ahogyan a tűz lángjai járják saját különleges táncukat. Már csaknem égette a forró levegő, de nem érdekelte. A tűzből lassan egy arc formálódott, és Devonára nézett.

- Te voltál az? - Kérdezte halkan.

- Nézz a szívedre, és keresd az oroszlánt. - Majd minden kialudt, az szél lecsendesetedd, az ablakok is becsúkódtak, mintha mindent visszatekertek volna egy felvételről.

- Ez most megint mit jelent?